Az elmúlt hetekben annyit utaztam tuk tukkal, ami egy nagyon fontos közlekedési eszköz és általa még egy kicsit jobban elmerültem a keleti életérzésben. A hajam lobog a szélben, szabadnak érzem magam és tudom, hogy bármilyen problémát meg tudunk oldani együtt.... a tuk tukos meg én! :-)

A tuk tuk-on bármit lehet szállítani! Szó szerint, de robogón is! Túristákat, jó sokat, árut a piacra, bútorokat, családot komplett háztartással költözéskor. A legjobban az tetszett, mikor egy robogóra feldobtak egy 180-as ágymatracot és még 2-en ráültek, de ilyet tudnak úgy is, hogy több matrac és több ember. Vagy amikor a motoron a 2 férfi mellett még 4!! disznó volt felkötve. Nincs lehetetlen!

Khmer barátaink bármit megoldanak! Nem tudsz olyat kérni, amit ne tudnának teljesíteni, de tényleg! Nem azt keresik, hogy miért nem lehet ezt vagy azt, amihez ugye hozzá vagyunk otthon szokva, hanem bármire azonnal van megoldásuk! 

A tuk tuk-ok motorja vízhűtéses, azaz mindegyiken van egy 20l-es kanna, tele vízzel, ebből egy infúzióhoz használt csövön vezetik ki a vizet a motorra. Namost, ha elfogy a víz, akkor az útmenti pocsolyából emberünk feltölti kannáját és mehetünk tovább.Vagy tankolunk közben, vagy beugrunk a szerelőhöz és gyorsan kijavítanak a motoron valamit. Vagy épp megállunk inni valamit, ha megszomjazott az utas vagy a sofőr...aztán pisilni. Az út soha nem egyszerű! Azt is imádom, hogy ha nekem van bármi dolgom, bevásárlás, vagy épp meg akarok ebédelni,megnézni, lefozózni, ami akár órákat is igénybe vehet, nem probléma, megáll, sőt megvár! A várakozás ingyen van! Meg is szokták kérdezni, hogy van-e szükségem valamire útközben. 

A távolsági buszon kicsit máshogy éreztem magam, pontosabban a 97km-es úton Sihanoukville és Kampot között 2 órás halálfélelem lett úrrá rajtam. Mivel úgy tapasztaltam, hogy az erősebbnek van elsőbbsége alapú a közlekedés, sofőrünk őrült sebességgel száguldozott. Egy francia utas azért próbálkozott, hogy lassabban menjen, de nem tud! Nem! Vesztemre elől ültem és láttam mi folyik előttünk az úton, aztán megpróbáltam megnézni milyen gyorsan megyünk, de nem volt mutató a km órán! Nem is kell! Minek az? Itt nincsennek sebességkorlátok, mindenki úgy megy, ahogy tud. Kész! Néhol lehet csak egy szerény "slow down"...lassíts...táblát látni. Egyébként pedig nincsennek szabályok. Egy szabályt tanultam, mindig csak előre nézz!!!! És még egyet, ha hátulról jössz és előzni akarsz, vagy lekanyarodni dudálj!! Indexelni fölösleges, az irányjelző lámpa csak klassz diszkós kellék.

Tehát jelezz hangosan, ha előzöl, ok, de a dupla záróvonalon is?! Miért ne! Olyan szitu is volt, hogy a 2 sávos úton keresztben nézve egymás mellett közlekedett motor, tuk tuk, mi, a busszal a szembejövő sávban, miközben egy nagyobb terepjáróféle jött szembe velünk, aki kicsit lehúzódott! Áááááá! Itt valaki ma meghal!!! típusú életérzésem volt. És nem! Nem halt meg aznap az úton senki, nem értem hogyan. Talán mert habár mindenki a saját szabályai és belátása szerint közlekedik, mégis figyelnek egymásra. A sofőrünk is valószínűleg mindig felmérte, hogy mi fér még bele....a 2 sávos útba....és bízott abban, hogy a többiek is figyelnek a másikra! Nagyfokú bizalommal menj ki az utakra errefelé! Bízz magadban és társaidban! Ámen. :-)